2012. június 21., csütörtök

2012. június 15.


XVII. századi kastélybástya






Last tango

Škrip
Brač Múzeum
Végül, és valószínűleg utoljára a sziget történelmével ismerkedünk meg. Úti célunk Škrip és Nerežišća, ahová kimondottan a történelmi emlékekért megyünk. Az út kanyargós, és ismét meredeken a sziget belseje felé visz. A tikkasztó melegben a szikár hegyek között nehéz lehet élni, gondolom, és már nem csodálkozom a helyiek mogorvaságán.
Szégyentelen! :-)
Óriási az ellentmondás a távoli zajos és lenyúlós nyaralóövezet és a mély csendbe burkolózó aprócska Škrip között. Évszázadok emlékei mentén halkan lépdelve azt érzem, hogy itt megállt és összesimult az idő.  Diocletianus császár és Szent Heléna (Bíborbanszületett Konstantin édesanyjának) hátrahagyott nyomai egybefonódnak a kora keresztény alapokra épült román kori temető maradványaival és a középkori helyi nemesi család épületeivel. Mindez egy szinte lepedőnyi helyen. A hely szakrális jellegét nem feltétlenül a kilátó végén terpeszkedő kereszt adja, hanem a temető. Magába szippant a helyből áradó nyugalom. A sírokon és azok mentén bandukolva úgy érzem, végre kapok valamit az ország lényegi kultúrájából. Az egymásra épült történelmi korok esszenciája a békés egymás mellett élést hirdeti. A helyi nénik végre barátságosak és mosolygósak, és úgy tűnik, nem esik nehezükre a kedves szó. Legalább is remélem, hogy áldást mondanak rám, amikor visszaülök a kocsiba és a kavicsos úton poroszkálva felfelé még egyszer visszanézek.
A Szent Heléna (Sveti Jelena)-templom

Brač a szó klasszikus értelmében csöppet sem vonzó. A panoráma és a körülötte hullámzó tenger minden kincse. Egy a számtalan hasonlóan levált sziget közül, és a Splithez való közelsége adja a népszerűségét. Mégis, megrendítő és drámai is tud lenni.
Nerežišća
Nerežišća főtere
Nerežišća földrajzi értelemben a sziget majdnem közepe. Poros falu, de ez a hely fogja össze a környező nemkülönben poros kis falvakat. Ezt nem tudom, csak a falu fölé tornyosuló fenséges istenházáról következtetem ki. Széles lépcső visz fel hozzá, amin ünnepekkor biztosan kántálva hömpölyög felfelé a körmenet. A lépcső aljáról nem látni, milyen hatalmas, csak az előtte terpeszkedő tér fedi fel teljes valóját. Személyes élményként még a kis presszóban lévő kávé marad meg bennem, aminél jobbat a csak a Kedves főz nekem reggelente…



Klasszikus
Tintahal kebellel
Megérkezett a váltás
Az utolsó vacsora Supetarban. Az étlapon az elmaradhatatlan grillezett zöldséghez és a Laško pivóhoz az élmény kedvéért roston sült tintahal dukál. Álmaim netovábbja a farkassügér (seabass), de ez önmagában annyiba kerül, mint a kettőnk együttes rendelése (100 kuna). A pincér persze nem rest melegen ajánlani, mint a ház specialitását. Apropó, pincér: végre sikerül mosolyra bírnom! Ennek oka egy különös(?) kívánság részemről: a grill zöldséget legyen szíves fehérpaprika nélkül felszolgálni. A paprika és a pepper közti különbség elmagyarázásához azonban a kezeimet is igénybe kell vennem – mert látom szemében az értetlenséget –, és a performansz olyan jól sikerül, hogy ő is lelkesen imitálni kezdi a mozdulataim. És még vagy háromszor, akárhányszor csak az asztalunk közelébe ér. Without yellow paprika – mondogatja somolyogva, és kezével leginkább egy vízszintes irányú, rejszoláshoz hasonlatos, ritmusos nemzetközi mozdulatsort imitál…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése