 |
XVII. századi kastélybástya |
Last tango
 |
Škrip |
 |
Brač Múzeum
|
Végül, és valószínűleg utoljára a sziget
történelmével ismerkedünk meg. Úti célunk Škrip és Nerežišća, ahová kimondottan
a történelmi emlékekért megyünk. Az út kanyargós, és ismét meredeken a sziget
belseje felé visz. A tikkasztó melegben a szikár hegyek között nehéz lehet
élni, gondolom, és már nem csodálkozom a helyiek mogorvaságán.
 |
Szégyentelen! :-) |
Óriási
az ellentmondás a távoli zajos és lenyúlós nyaralóövezet és a mély csendbe
burkolózó aprócska Škrip között. Évszázadok emlékei mentén halkan lépdelve azt
érzem, hogy itt megállt és összesimult az idő.
Diocletianus császár és Szent Heléna (Bíborbanszületett Konstantin
édesanyjának) hátrahagyott nyomai egybefonódnak a kora keresztény alapokra
épült román kori temető maradványaival és a középkori helyi nemesi család
épületeivel. Mindez egy szinte lepedőnyi helyen. A hely szakrális jellegét nem
feltétlenül a kilátó végén terpeszkedő kereszt adja, hanem a temető. Magába
szippant a helyből áradó nyugalom. A sírokon és azok mentén bandukolva úgy
érzem, végre kapok valamit az ország lényegi kultúrájából. Az egymásra épült
történelmi korok esszenciája a békés egymás mellett élést hirdeti. A helyi
nénik végre barátságosak és mosolygósak, és úgy tűnik, nem esik nehezükre a
kedves szó. Legalább is remélem, hogy áldást mondanak rám, amikor visszaülök a
kocsiba és a kavicsos úton poroszkálva felfelé még egyszer visszanézek.
 |
A Szent Heléna (Sveti Jelena)-templom |
Brač
a szó klasszikus értelmében csöppet sem vonzó. A panoráma és a körülötte
hullámzó tenger minden kincse. Egy a számtalan hasonlóan levált sziget közül,
és a Splithez való közelsége adja a népszerűségét. Mégis, megrendítő és drámai
is tud lenni.
 |
Nerežišća |
 |
Nerežišća főtere |
Nerežišća
földrajzi értelemben a sziget majdnem közepe. Poros falu, de ez a hely fogja
össze a környező nemkülönben poros kis falvakat. Ezt nem tudom, csak a falu
fölé tornyosuló fenséges istenházáról következtetem ki. Széles lépcső visz fel
hozzá, amin ünnepekkor biztosan kántálva hömpölyög felfelé a körmenet. A lépcső
aljáról nem látni, milyen hatalmas, csak az előtte terpeszkedő tér fedi fel teljes
valóját. Személyes élményként még a kis presszóban lévő kávé marad meg bennem,
aminél jobbat a csak a Kedves főz nekem reggelente…
 |
Klasszikus |
 |
Tintahal kebellel |
 |
Megérkezett a váltás |
Az
utolsó vacsora Supetarban. Az étlapon az elmaradhatatlan grillezett zöldséghez
és a Laško pivóhoz az élmény kedvéért roston sült tintahal dukál. Álmaim
netovábbja a farkassügér (seabass), de ez önmagában annyiba kerül, mint a
kettőnk együttes rendelése (100 kuna). A pincér persze nem rest melegen
ajánlani, mint a ház specialitását. Apropó, pincér: végre sikerül mosolyra
bírnom! Ennek oka egy különös(?) kívánság részemről: a grill zöldséget legyen
szíves fehérpaprika nélkül felszolgálni. A paprika és a pepper közti különbség elmagyarázásához azonban a kezeimet is
igénybe kell vennem – mert látom szemében az értetlenséget –, és a performansz
olyan jól sikerül, hogy ő is lelkesen imitálni kezdi a mozdulataim. És még vagy
háromszor, akárhányszor csak az asztalunk közelébe ér. Without yellow paprika – mondogatja somolyogva, és kezével
leginkább egy vízszintes irányú, rejszoláshoz hasonlatos, ritmusos nemzetközi
mozdulatsort imitál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése