 |
Sétáló zóna, ami egyben Golgota |
Kincs, ami nincs
Reggel az első gondolatom az, hogy
mozogni kell! Forgatom a fejemben, mit tehetnék: az eső kicsit szemerkél, így a
partra most nem mennék le. Ott van az a medence, olyan jó lenne egyet úszni
benne…! De a Kedves nélkül nem jó móka… marad hát a jóga. Az eredmény felemás:
habár a testem el kezd élni, a lapockám könyörögve kér, hogy maradjak óvatos:
meghúzom, és alig tudom mozgatni. A Bengay hoz enyhülést, de a vele járó
illatról mindenfelé fel fognak ismerni…
 |
Supetar |
Erőfeszítéseim nem maradnak
hatástalanok: az edzőteremben való kemény küzdelem, majd az úszás és végül a
tengerben való megmártózás végre helyrebillent. Vajon a Kedves is élvezi
mindezt? Nagyon bízom benne, hogy igen, mert számtalan tervet szövögetek,
amelyek csak a megvalósításra várnak…
Amit előző nap nem tudtunk
megtenni, azt bepótoljuk most: egy óriási sétát teszünk a faluban. A
girbegurba, leánderek és édes illatú virágok mögé rejtett, ki tudja, hová vezető
utcák mentén megannyi hagyományos horvát otthon kelleti magát előttünk. A
borongós idő a fényeket is más színekkel festi meg, de még így is kézzelfogható
– a helyiek egységes építészeti terveinek köszönhetően – a természeti környezetbe
való sikeres belesimulás.
 |
A művészet születése |
A kikötőben úgy látszik mindig zajlik
az élet. Ráérős turisták fogyasztják a
helyiek portékáit, és mi elmélázunk azon, hogy a turizmuson kívül vajon miből élnek ezek a jóemberek. A házi bor és olívaolaj készítés tenné ilyen gazdaggá ezt a
falut? Nem hiszem… Az éttermek is mintha csak ránk várnának, de mi estig
sikeresen ellenállunk. Csak isteni finom fagylaltot nyalogatunk, mialatt
kisétálunk a partra, és egy vargabetűvel visszavesszük az irányt a szállodába.
A nap fénypontja kétségtelenül az
esti vacsora elköltése a Vicces Fiúknál, az egyik kikötői étteremben. Ez is egy
a sok szívélyes vendéglő közül a parton, de mosolyuk még szélesebb az átlagnál,
és minden betérő vendégnek az anyanyelvén kínálják a welcome drinket. Engem németnek
néznek, és ezen kissé elmélázok. Szokatlanul kevesen vannak aznap, ami akár
meglepő is lehetne, hiszen foci Európa-bajnokság van, és épp a horvátok
készülnek legyalulni az íreket.
 |
A lényeg a kémény! |
Már a kikötőbe vezető utca hangulatán látszik,
hogy nagy mulatság van készülőben: piros-fehérben pompáznak a kiskocsmák, a
bódék és az emberek, akik egyúttal hangos kiabálásokkal, kurjongatásokkal és
tülkölésekkel adják egyértelműen a tudtunkra, hogy ez az ő estéjük! Folyik a
sör a csapokból, mint a vízesés, még a pincéreink is dekoncentráltak, amikor
leülünk az egyik asztalhoz.
A Kedves édesen tudtomra hozza, hogy őt nem a meccs
érdekli, és ezzel örökre belopja magát a szívembe, de azért egy-egy gólnál még
én is hangosan tapsolok a horvátoknak. A vacsi átlagos, és én már előre
rettegek attól, hol fognak átejteni: a welcome drinknél, amit nem kértünk, de
mégis kaptunk, vagy a frissen sült, még meleg bucinál, amit a salátámhoz
kaptam? A bucinak ellenállok, de a helyi gyümölcspárlatnak, amit a kedvünkért
pálinkának neveznek el, már nem tudok. Gondosan fogalmazom magamban az
ellenérveket, de szerencsére egy fillérrel sem kell többet fizetni, mint ami az
étlapon van (ezért a bucit kicsit sajnálom, hogy kihagyom…).
 |
Ritka, hogy kihalt legyen itt a kikötő |
 |
Sirály |
Egy teljes félideig fogyasztjuk a vacsit, ami
átlagon felüli, de én végig ujjongok magamban, mert „ez olyan franciás”, és
mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet úgy enni, hogy két-három falat
után leteszed a villát és kellemes társalgást folytatsz egy kellemes illetővel.
Szóval, ez az élmény is kipipálva…
Ahogy lemegy a nap, az idő is
barátságtalanabbra fordul. Még a meccsvége előtt lelépünk, és mielőtt végleg
álomra hunynánk otthon a fejünket, búcsúzóul meglátogatjuk a tengert… ilyen egy
tökéletes nap tökéletes befejezése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése